Szia, Csiliga Reni vagyok

„Az egészség mindenek előtt, holisztikus szemlélettel!” 

Egész életemben hívószót éreztem arra, hogy segítsek az embereknek egészségesebb, teljesebb életet élni. Mivel egész életemben fontos szerepet töltött be a sport, az élelmiszermérnöki diplomám után elvégeztem három edzői képzést és egymagam felkészültem jópár hazai, illetve nemzetközi fitness versenyre. Nem kevés tapasztalatot szereztem a versenyzés, pózolás, versenyfelkészülés témakörében. Jelenleg a Fittness Akadémia felnőttoktatási képzésein is oktatok mint tanár.

Azonban sajnos az elmúlt években én is szembesültem azzal amikor az egész-ség nem teljes, hiányt szenved. Ezt a túlhajszolt életvitelem, sok stressz lelki problémák és ezek mellett folytatott több éves versenyzés okozta. Hormonális problémáim lettek: pajzsmirigy alulműködés, PCO, magas prolaktin szint, ösztrogéndominancia és pánikbetegség. Ekkor értettem meg igazán, mit jelent az egészség: amikor hiányát szenvedtem. A teljes életmódváltással, fizikai mentális és lelki egység kialakításával, stresszmenedzsmenttel a hormonális problémáim megszűntek és utólag már hálásan fordulok az akkori problémáimhoz: hiszen tapasztalataim által úgy érzem, jobban és többet tudok Nektek segíteni. Azonban ezek az elmúlt éveimben szerzett tapasztalatok által rájöttem: ha segíteni szeretnék valakinek, nem elég csupán a fizikai segítség.

 

Szemléletem

Úgy gondolom a holisztikus szemlélet minden segítő szakmában, így az enyémben is rendkívül fontos. A test edzése illetve étkezési tanácsadások mellett rájöttem, mekkora jelentősége van a mentális&lelki jólétnek is. Ezért elvégeztem a ProBona Life Coach képzését: okleveles coachként segítek a kompetencia határaim belül: immáron több szinten: testi&lelki&mentális. Ezen kívül jógaoktatónak tanulok és szívvel lélekkel veszek részt Pránanadis tanfolyamokon is. Hiszen az egészség tényleg egész-embert kíván! Mindenkihez szeretném eljuttatni azt az üzenetet, hogy az egészség mindennél fontosabb. Ha az megvan, merj nagyot álmodni, legyenek céljaid! (az egészség megtartásával) Sokan falakat építenek a Önmaguk köré, nem tudnak vagy nem mernek belevágni abba, amit igazán szeretnének. Ha viszont ezeket a falakat lerombolod: határ a csillagos ég. Ebben vagyok a vendégeim segítségére, és ebben leszek a Te segítségedre is Kedves Olvasó. A falakat rombolni és céljaidat elérni- úgy, hogy az egészség a prioritás. Legyen ez étrend, edzésterv, pózoktatás, korrepetálás, korrekciós edzés, vagy épp coaching formájában. Én itt vagyok, segítek! 🙂

Tanulmányaim

2007-2011 Rákóczi Ferenc Gimnázium emelt biológia tagozat

2011-2015 Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszermérnök Bsc -Állatitermék és minőségügy szakirány

2016 Fitness Akadémia – Testépítés Fitness sportoktató 2017 Fitness Akadémia – Személyi edző

2017 Funkcionális tréning & SMR& FMS alapok

2018 Fitness Akadémia – Korrektív tréner

2019-2020 Pro Bona Coaching & Training Center – Life coach

2021- Hatha Jóga oktató – Samadhi jógastúdió

Sportpályafutásom

Női abszolút bajnok: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Komárom

1. helyezés: INBA/PNBA WORLD CHAMPIONSHIPS HUNGARY, 2016 Sport model -168cm

1. helyezés: INBA EUROPEAN CHAMPIONSHIPS, 2016 Sport model -165cm

1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Szentlőrinc Sport model -167cm

1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Szentlőrinc Fitness bikini -167cm

1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Komárom Sport model -168cm

1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Komárom Sport model -164cm

1. helyezés: Fitparádé 2016 Fitmodel -165cm 3. helyezés: BODYSPORT KUPA 2016 Fitness model -165 cm

3. helyezés: BODYSPORT KUPA 2016 Sport model -165 cm

4. helyezés: Superbody 2017 Bikini fitness

5. helyezés: INBA/PNBA WORLD CHAMPIONSHIPS HUNGARY, 2016 Fitness bikini -168cm

6. helyezés: Superbody 2016 Bikini fitness

6. helyezés: INBA GLOBAL EUROPE, Natural The Best Show 2016 Bologna

Hi Dear, I can help you!

I am text block. Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Advertising

Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Design

Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Dev System

Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Visited 7 times, 1 visit(s) today