
Csiliga Reni
Filozófiám:
“Az egészség mindenek előtt, holisztikus szemlélettel!”
“Bármit elérhetsz ha kellő akarattal, szorgalommal és kitartással vágsz bele!”
Szia! 🙂
Köszönöm, hogy erre a fülre kattintottál, és megtisztelsz bizalmaddal, érdeklődéseddel. Habár itt a szakmai tudásom, tanulmányaim vannak feltüntetve kronológiai sorrendben, mégsem adja át miért is lettem igazán edző. Egész életemben hívószót éreztem arra, hogy segítsek az embereknek egészségesebb, teljesebb életet élni.
Mivel egész életemben fontos szerepet töltött be a sport, az élelmiszermérnöki diplomám után elvégeztem három edzői képzést és egymagam felkészültem jópár hazai, illetve nemzetközi fitness versenyre. Nem kevés tapasztalatot szereztem a versenyzés, pózolás, versenyfelkészülés témakörében. Jelenleg a Fittness Akadémia felnőttoktatási képzésein is oktatok mint tanár.
Azonban sajnos az elmúlt években én is szembesültem azzal amikor az egész-ség nem teljes, hiányt szenved. Ezt a túlhajszolt életvitelem, sok stressz lelki problémák és ezek mellett folytatott több éves versenyzés okozta. Hormonális problémáim lettek: pajzsmirigy alulműködés, PCO, magas prolaktin szint, ösztrogéndominancia és pánikbetegség. Ekkor értettem meg igazán, mit jelent az egészség: amikor hiányát szenvedtem. A teljes életmódváltással, fizikai mentális és lelki egység kialakításával, stresszmenedzsmenttel a hormonális problémáim megszűntek és utólag már hálásan fordulok az akkori problémáimhoz: hiszen tapasztalataim által úgy érzem, jobban és többet tudok Nektek segíteni. Azonban ezek az elmúlt éveimben szerzett tapasztalatok által rájöttem: ha segíteni szeretnék valakinek, nem elég csupán a fizikai segítség.
Úgy gondolom a holisztikus szemlélet minden segítő szakmában, így az enyémben is rendkívül fontos. A test edzése illetve étkezési tanácsadások mellett rájöttem, mekkora jelentősége van a mentális&lelki jólétnek is. Ezért elvégeztem a ProBona Life Coach képzését: okleveles coachként segítek a kompetencia határaim belül: immáron több szinten: testi&lelki&mentális. Ezen kívül jógaoktatónak tanulok és szívvel lélekkel veszek részt Pránanadis tanfolyamokon is. Hiszen az egészség tényleg egész-embert kíván!
Mindenkihez szeretném eljuttatni azt az üzenetet, hogy az egészség mindennél fontosabb. Ha az megvan, merj nagyot álmodni, legyenek céljaid! (az egészség megtartásával) Sokan falakat építenek a Önmaguk köré, nem tudnak vagy nem mernek belevágni abba, amit igazán szeretnének. Ha viszont ezeket a falakat lerombolod: határ a csillagos ég. Ebben vagyok a vendégeim segítségére, és ebben leszek a Te segítségedre is Kedves Olvasó. A falakat rombolni és céljaidat elérni- úgy, hogy az egészség a prioritás. Legyen ez étrend, edzésterv, pózoktatás, korrepetálás, korrekciós edzés, vagy épp coaching formájában. Én itt vagyok, segítek! 🙂
Tanulmányaim
2007-2011 Rákóczi Ferenc Gimnázium emelt biológia tagozat
2011-2015 Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszermérnök Bsc -Állatitermék és minőségügy szakirány
2016 Fitness Akadémia – Testépítés Fitness sportoktató
2017 Fitness Akadémia – Személyi edző
2017 Funkcionális tréning & SMR& FMS alapok
2018 Fitness Akadémia – Korrektív tréner
2019-2020 Pro Bona Coaching & Training Center – Life coach
2021- Hatha Jóga oktató – Samadhi jógastúdió
Sportpályafutásom
Női abszolút bajnok: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Komárom
1. helyezés: INBA/PNBA WORLD CHAMPIONSHIPS HUNGARY, 2016 Sport model -168cm
1. helyezés: INBA EUROPEAN CHAMPIONSHIPS, 2016 Sport model -165cm
1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Szentlőrinc Sport model -167cm
1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Szentlőrinc Fitness bikini -167cm
1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Komárom Sport model -168cm
1. helyezés: INBA GRAND PRIX HUNGARY 2016 Komárom Sport model -164cm
1. helyezés: Fitparádé 2016 Fitmodel -165cm
3. helyezés: BODYSPORT KUPA 2016 Fitness model -165 cm
3. helyezés: BODYSPORT KUPA 2016 Sport model -165 cm
4. helyezés: Superbody 2017 Bikini fitness
5. helyezés: INBA/PNBA WORLD CHAMPIONSHIPS HUNGARY, 2016 Fitness bikini -168cm
6. helyezés: Superbody 2016 Bikini fitness
6. helyezés: INBA GLOBAL EUROPE, Natural The Best Show 2016 Bologna
Szakmai pályafutásom
2015 – 2016 Mikrobiológiai laboráns – Naszálytej Zrt.
2016 – 2018 Bolti eladó – Scitec Nutrition
2016 – Személyi edző – R70 Fitness
2019 – Oktató – Fitness Akadémia – Táplálkozási tanácsadó OKJ – Élelmiszerismeret
2019 – Oktató – Fitness Akadémia – Testépítés sportoktató OKJ – Testépítés elmélet / Női testépítés
Miért lettem személyi edző?
“Életem egyik legjobb döntése volt hogy személyi edzőnek tanultam, mivel egy teljesen más úton indultam el. Otthagytam az élelmiszermérnöki pályát és lehetőségem volt számos ember életét jobb irányba változtatni. Nemzetközi és hazai versenyeken indultam, tanultam magamról, kötelességtudatról, kitartásról, lemondásról, az emberi test határairól.”
Mi motivál a hivatásomban?
“Ami pedig a legfontosabb, amiért igazán boldog vagyok: megtaláltam a hivatásomat. Imádok emberekkel foglalkozni, motiválni, segíteni a céljaik elérésében, egészségesebbé válniuk”